Gombos Edina koplalás nélküli géndiétája
Máris olvadnak a kilók Gombos Edináról,aki egy hete szedi a Glabridin tartalmú magyar csodaszert.
Eddig mindig mindenhol azt hangsúlyozta, hogy rohanó életvitele miatt képtelen salátákkal, rendszeres testmozgással sanyargatni önmagát, úgyhogy inkább elfogadja teltkarcsúságát és nem fogyókúrázik.
Most mégis aláveti magát egy tudományos kísérletnek. Miért?
Amióta megszültem a kislányomat, s rajtam maradt néhány kiló, mindig is szerettem volna karcsúbb lenni.
A kamera egyébként is kövérít, és amikor délután ötkor bekapcsolom a tévét, nem tetszik, amit látok.
Szeretném a régi alakomat visszanyerni, de a háziasszonyi teendők, a kislányom és a munkám mellett szükség van az energiára, ezért nem is bajlódtam a fogyókúrával.
Ám amikor a Két testőr egyik háziasszonya, Vámos Erika megkeresett, hogy egy magyar kutató csoport szeretné, ha kipróbálnám az általuk kutatott étrend-kiegészítőt, igent mondtam, mert itt pontosan az a lényeg, hogy nem kell változtatnom az eddigi életmódomon.
Fogyókúra hagyományos táplálkozás mellett?
Ez azért hihetetlenül hangzik.
Pedig nem az. Persze nem eszem meg mindennap két tábla csokit, azonban ugyanúgy a magyaros ételeket részesítem előnyben.
Milyen hatást gyakorol a szervezetre ez az étrend-kiegészítő?
A magyar kutató orvos csoport abból a megfigyelésből indult ki, hogy vannak emberek, akik az éjszaka közepén is megehetnek egy XXL-es pizzát, mégsem híznak, míg másokon egy szelet kenyér is nyomot hagy.
Megállapították, hogy mindezért egy úgynevezett hízásra hajlamosító gén a felelős. A kutatók már tíz esztendeje dolgoznak azon, hogy ezt a gént kiiktassák, vagy legalábbis minimalizálják a működését az emberi szervezetben. Mindehhez az édesgyökér kivonatát alkalmazzák. Ezt a gyógynövényt egyébkén tmár az ókorban is használták. A mai világban negatív előjellel beszélnek a génmanipulációról.
Nem félti az egészségét? Mielőtt igent mondtam arra, hogy elkezdjem, leültem a kutatócsoport hatóanyag szakértőjével, Szabó Lászlóval és az összes kérdésemet feltettem neki. Ő megnyugtatott, hogy a gyógynövényből kivonták a méreganyagot és használata semmilyen káros hatással nincs a szervezetre. Napi három kapszulát szedek, és már egy hét után érzem a hatását. Vékonyabb lett a combom, a karom és a derekam. De a végcél az, hogy novemberig tíz kilót leadjak, és ezt az orvosok garantálták is. Szerintem ez egy abszolút normális ütem.
A májban a zsírok szintézisét csökkenti
A glabridin a zsírok lebontásáért felelős gének működését segíti a májban.
Ennek következtében a zsigeri zsírok mennyisége csökken.
A zsigeri zsír az ereken keresztül jut a májba, főként ezt a szervet veszélyezteti.
A nagy mennyiségű zsigeri zsír és az azzal kapcsolatos zsírsavak a máj zsírosodását és hepatikus hyperlipidemiát és ennek következtében inzulinrezisztenciát okoz.
A zsigeri zsírok fogyása magával vonja a bőralatti zsírok csökkenését is.
A legkárosabb, zsigeri zsírokat égeti el
Az édesgyökér flavonoidjai meggátolják a hasi zsírréteg felhalmozódását és a testsúly gyarapodást a magas zsírtartalmú étrenddel tartott, túlsúlyos C57BL/6J egerek esetében
Aoki F, Honda S, Kishida H, Kitano M, Arai N, Tanaka H, Yokota S, Nakagawa K, Asakura T, Nakai Y, Mae T.Functional Food Ingredients Division, Kaneka Corporation, Japan.
Kivonat
Magas zsírtartalmú, túlsúlyos C57BL/6J egerek esetében édesgyökér flavonoid oldatot alkalmaztunk, hogy vizsgálat alá vegyük annak hatásait.
A hidrofób flavonoidokat tartalmazó oldatot az édesgyökérből vonták ki etanol segítségével.
Az édesgyökér flavonoid oldat közepes láncolatú triglicerid keverék, mely tartalmazza a glabridint mely az édesgyökér legfőbb flavonoidja, 1,2%-os koncentrátum(w/w).
A túlsúlyos egereket magas zsírtartalmú étrenddel táplálták, melyben a következő arányban szerepelt az édesgyökér flavonoid oldat: 0 (kontroll), 0,5%, 1,0% vagy 2,0% 8 héten keresztül.
A kontrol csoporttal összehasonlítva, az 1-2% édesgyökér flavonoid oldatot tartalmazó csoport esetében jelentősen csökkent a hasi zsírszövet felhalmozódás és a testsúly.
Egy szövettani vizsgálat kimutatta, hogy a zsírsejtek kisebbek lettek és a májsejtek zsíros, degeneratív állapota javult a 2% édesgyökér flavonoid oldatos csoportban.
A máj DNS analízise kimutatta a béta oxidáció génjeinek javulását továbbá a zsírsav szintézis csökkenését a 2%-os édesgyökér flavonoid oldatos csoportban.
Ezen eredmények azt mutatják, hogy az édesgyökér flavonoid oldat megóvott és jótékonyan hatott az étrend által indukált túlsúlyra azáltal, hogy kijavította a lipid anyagcserével kapcsolatos génexpressziót a májban.Biosci Biotechnol Biochem. 2007 Jan;71(1):206-14. Epub 2007 Jan 7.